Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ez minden párkapcsolatban élő személyt nagyobb felelősségre fog ösztönözni.
„A rendelet kimondatlan célja annak tudatosítása minden várandós hölgy, valamint a szűkebb és szélesebb környezetük számára is, hogy ha megfogan egy magzat, akkor kb. 3 hét múlva már szívhangja van. Ez minden párkapcsolatban élő személyt nagyobb felelősségre fog ösztönözni, amire a későbbiekben még szeretnék visszatérni.
A rendelet kötelező jellege várhatóan némelyekben visszatetszést fog kelteni, mert sokan tartanak attól, hogy teljes abortusz tilalmat akar majd bevezetni a kormány, amire véleményem szerint nincs szándék.
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az orvostudomány egyértelműen bizonyított tényként kezeli, hogy
»… a magzatnak a fogantatásától számított 21-22 napon már szívhangja van és ezzel kapcsolatosan egységes a tudományos álláspont.«
Az ötletet korábban Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője terjesztette a törvényhozás elé, de már korábban számos konferencián felvetődött ez a javaslat.
Ehhez az ötlethez hasonló ötletként merült fel az a javaslat is, miszerint az abortuszra jelentkező hölgyek találkozzanak olyan házaspárral, akik gyermeket szeretnének örökbefogadni, hogy ezzel az abortusz alternatívájaként ismerjék meg az örökbeadás lehetőségét.”
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay